Egyházmegyénk megújult honlapja: munkacs-diocese.org/hu

Ungvár-Radvánci római katolikus templom

Templomok - Ungvári járás

A régi, ma romokban álló kőtemplomot 1640-ben Lippay György egri püspök szentelte fel a Szentháromság tiszteletére. A templom a kőbányászat miatt erősen károsodott. A két világháború között felújították, és rendszeresen tartottak benne szentmisét. A II. világháború alatt és után is használták, 1946 novemberében még esküvőt tartottak benne. Később a kőbánya robbantásai miatt olyan veszélyessé vált, hogy bezárták.
Ungvárnak ebben a városrészében egy középületből alakítottak ki kápolnát a környékbeli római katolikus hívek számára. Az Isteni Irgalmasságról elnevezett kápolnát 2002-ben áldotta meg Majnek Antal püspök. Az épületben a Szent Gellért katolikus főiskolai és egyetemi kollégium kap helyet, melyet 2003 tavaszán adtak át.
A liturgia nyelve: magyar.

 
Statisztika
Eddigi látogatók : 1640097
Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 4 vendég böngészi