Egyházmegyénk megújult honlapja: munkacs-diocese.org/hu

Turjaremetei római katolikus templom

Templomok - Perecsenyi járás
Turjaremetét 1854-ben Hám János püspök emelte plébániai rangra, addig a nagybereznaihoz tartozott. Később, a vasgyár megszűnésével, a munkások nagy része szétszéledt; ezzel veszélybe került a helyi katolikus közösség léte is, s a plébánia önállósága is csak elviekben valósult meg. A szentmisék helyéül sokáig csak egy kicsiny kápolna szolgált. 1886-ban épült fel a jelenlegi templom, mely 1961-ig zavartalanul működött. Ekkor bezárták, és csak 1989-ben adták vissza. 1996-ban új szárny épült hozzá.
Az anyakönyvezés kezdete: 1833.
A liturgia nyelve: szlovák, ukrán.

 
Statisztika
Eddigi látogatók : 1620417
Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 9 vendég böngészi