Egyházmegyénk megújult honlapja: munkacs-diocese.org/hu

Kismamák, édesanyák és családjaik megáldása egyházmegyénkben

IMG 9167Egyházmegyénkben több mint tíz éve hagyománnyá lett, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a szentmise után papjaink egyesével megáldják a gyermeket váró édesanyákat. A kezdeményezést a hívek kezdettől fogva örömmel fogadták; a szintén Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódó lelki adoptálás mellett ezzel a gesztussal is felhívjuk a figyelmet a meg nem született gyermek emberi méltóságára.

Az áldást a hívek látható igényére kiterjesztették a kisgyermekes édesanyákra és minden édesanyára is, akik ilyenkor családjukkal együtt egyéni áldást kapnak. Szent József ünnepén pedig az édesapákat áldják meg, szintén családjukkal együtt.

Idén április 9-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Munkácson, a székesegyházban Majnek Antal püspök a reggeli szentmise végén a hívekkel együtt elimádkozta a lelki adoptálás felajánló imáját. Előtte rövid beszédben hangsúlyozta, amit gyakran szokott a hívek lelkére kötni: mindig fogadják el a következő gyermeket, Isten ajándékát, senki ne kövesse el az egyik legszörnyűbb bűnt, ami létezik, és senki ne biztasson ilyenre mást, mert annak is ugyanakkora a bűne. Egymás mellett mutatta fel a keresztet és a háromhónapos magzatot formázó műanyag babát – mint mondta, nem véletlenül.

Ezután került sor a jelenlévő kismamák, édesanyák és családjaik megáldására. Hasonlóképpen került sor lelki adoptálásra és az édesanyák megáldására a nagymise után, Snep Román plébános vezetésével, valamint az egész egyházmegyében.

IMG_9160.JPGIMG_9163.JPGIMG_9165.JPGIMG_9167.JPGIMG_9168.JPGIMG_9171.JPGIMG_9173.JPG

 
Statisztika
Eddigi látogatók : 1575110
Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 58 vendég böngészi